Forrás: A Life Extension Magazine 2005 januári, 2005 márciusi, 2007 márciusi számaiból fordította és szerkesztette Szendi Gábor

Az E vitamint valahogy kevésbé érzik fontosnak az emberek, pedig hiánya komoly problémákat okozhat, míg a megfelelő fajtájú E vitamin szedése védelmet jelent a szívbetségekkel és a rákkal szemben. Mivel hivatalos körökben egyre terjed a vitaminellenes hangulat, nem árt tisztába tenni az E-vitaminnal kapcsolatos tévhiteket.

2004 novemberében a nagytekintélyű Johns Hopkins Egyetem Orvosi Karának kutatói egy tanulmányt jelentettek meg, amely megdöbbentette a világot. A tanulmány szerint az E- vitamin nem csupán hatástalan, de még meg is rövidíti az életet. Mivel az E vitamin népszerű étrendkiegészítő, a médiában a tanulmány következtetése a nap híre lett.
Az E-vitamin elleni támadás alapjául 19 olyan vizsgálat összevont elemzése szolgált, amelyben a többnyire beteg embereknek adtak különféle adagban alfa-tokoferolt. Az alfa-tokoferol a természetben előforduló négyféle E-vitamin variáns egyike. 
A tanulmány azonban oly sok sebből vérzett, hogy végkövetkeztetésének semmi hitele nem volt. 
Az egyik ilyen nyilvánvaló probléma, hogy az orvosi adatbázisban (MEDLINE) található több száz, az E-vitamin hatásosságát és biztonságosságát kimutató vizsgálatból a szerzők mindössze 36-ot választottak ki, mert ezeknek a végeredménye negatív volt az E-vitaminra nézve. Mivel azonban a 36 vizsgálat összevont elemzése nem adott ki elég nagy halálozást, ezért a 36 tanulmányból elhagytak még 16-ot, s így maradt 19. Ha ezt nem teszik, akkor a 36 vizsgálat alapján nem állíthatták volna, hogy az E-vitamin megrövidíti az életet. E kézi válogatás hatására olyan vizsgálatok maradtak, amelyek alapján azt lehetett mondani, hogy a súlyosan beteg emberek esetében az E-vitamin hatástalan, nem hosszabbítja meg, sőt, lerövidítheti az életet. 
Amit a kutatók tudatosan követtek el, azt a média ostobaságból tette: nem foglalkoztak az E-vitamin pozitív hatását bizonyító több száz másik vizsgálattal. Jól ismert jelenség ez, a média tele van hozzá nem értő újságírókkal, akik mindent készpénznek vesznek, amit az orvosi establisment kijelent, s nem veszik észre, hogy ujjakra húzott bábként alantas eszközzé válnak. Így világgá kürtölték, hogy az E-vitamint legjobb kerülni.
Alig egy hónappal a tanulmány megjelenése után, már a világ vezető kutatóinak elutasító kritikája volt olvasható a tanulmányt megjelentető Annals of Internal Medicine webszájtján. A kutatók bírálták a tanulmány módszertanát, elfogult szelekciós szempontjait, az eredményeket és a következtetéseket. Minderről a média nem vett tudomást, talán azért sem, mert hülyét csinált volna magából, hogy a pár héttel korábbi szenzációs híre alaptalannak bizonyult. 
Az egyik kutató ezt írta kritikaként:
"Miller és munkatársai metaanalízise beépült a közvéleménybe, mivel a média szenzációs szalagcímekkel röppentette világgá a hírt. 'A nagy adag E-vitamin halálos', vagy 'Az E-vitamin végzetes tévedése', vagy 'Halálos következményű az E-vitamin túladagolás' címekkel. A média túllihegése miatt úgy tűnik, mintha ez volna a legfontosabb egészségügyi hír, miközben ez a metaanalízis nem több, mint vihar egy tea forralóban, amelyben a forróvíz egy olyan statisztikai elemzés, amelynek sok epidemiológus semmiféle hitelt nem ad. Csak azoknak az orvosoknak és betegeknek a kedvéért, akik nem olvasták a szenzációs híreket, összefoglalnám a lényeget: A szerzők összevonták az elmúlt 12 évben keletkezett 19 vizsgálat eredményeit. Gyakorlatilag 19 vizsgálat egyike sem mutatott ki statisztikailag szignifikáns ártalmat, mi több, megnövekedett halálozást sem. A szerzők, az összevont elemzés alapján mégis hisznek abban, hogy statisztikailag szignifikánsan megnövekedett összhalálozást találtak. Úgy vélem, a szerzők elfogultsága nyilvánvaló, amikor azt írják, hogy 400 Nemzetközi Egység (NE) E-vitamin 0.4%-al növelte meg a bármilyen okból bekövetkező halálozást, s eközben említést sem tesznek arról a sok száz vizsgálatról, amelyekben nincs megnövekedett halálozás, viszont az E-vitaminnak számos pozitív hatása nyert bizonyítást. Amikor az E-vitamin kockázatait akarja valaki felbecsülni, a képletbe be kell írnia az E-vitamin előnyeit is. De a kutatók még azoknak a vizsgálatoknak a pozitív eredményeit sem említették meg, amelyeket bevontak elemzésükbe. Pl. nem szóltak az Alzheimer betegség, a szív és érrendszeri betegségek, az életkorral járó makula degeneráció, számos rákfajta kockázatának csökkenéséről. Mennyire torzító ez a metaanalízis? A 0.4% összhalálozás növekedésben benne van az is, akik E-vitamint szedtek, és meghaltak árvízben, éhezésben, földrengésben, gyilkosságban, öngyilkosságban és balesetben".

Amikor ugyanis egy vizsgálatban az összhalálozást veszik figyelembe, akkor olyan haláleseteket is ide számolnak, amelynek még elvileg sem lehet köze az E-vitaminhoz.
Az ilyen vizsgálatokkal további elvi problémák is felmerülnek. Ezekben a vizsgálatokban a beteg embereknek azt mondták, ne szedjenek semmi mást, csak 400 NE alfa-tokoferolt, azaz az E-vitamin egyik változatát. A vitaminok és ásványi anyagok sok funkciót látnak el, és ezek együttszedése kívánatos a szervezet normál működéséhez. Ha csak egy vitamint adunk, annak is csak egy variánsát, akkor a vizsgálat akár visszafele is sülhet el, ugyanis az alfa-tokoferol önmagában még fokozza is a szabad gyökök képződését, azaz az oxidációs folyamatokat. Épeszű ember vajon várna-e bármi javulást komolyan beteg embereknél attól, hogy megfosztva őket a többi szükséges étrend kiegészítőtől, csak egy vitaminvariánst adnak nekik évekig?
A 19 vizsgálatban voltak olyan vizsgálatok, ahol gyakorlatilag nem is ellenőrizték azt, vajon szedik-e az E-vitamint, s utólag derült ki, hogy a vitaminszedő csoportból az elhunytak 78%-a nem is szedte valójában a kapott E-vitamint. Ilyen módszertani hibák azért fordulhattak elő, mert a vizsgálatokban volt, ahol a vizsgálati személyek postán kapták meg a vitaminadagjaikat, s senki nem ellenőrizte, betartják-e a szavukat és szedik-e a vitamint. A CHAOS vizsgálatban a vitamint szedő csoportban 75%-al csökkent a végzetes szívrohamok száma, mégis csak a nem szignifikánsan megnövekedett halálozással számoltak.

Persze, egy ilyen egyetemen sokféle kutató dolgozik. Éppen a John Hopkins kutatói bizonyították be 2004-ben, hogy az E-vitamin, C-vitaminnal, béta-karotinnal és más tápanyagokkal véd a makula degeneráció (a retina pusztulása) ellen. Mint írták: Ha minden amerikai, aki kezdődő makula degenerációban szenved, szedni kezdené ezeket a vitaminokat, 300 000 ember kerülhetné el a makula degeneráció következtében kialakuló látáscsökkenést a következő öt évben."

A média hallgat

2006-ban jelent meg minden idők legnagyobb E-vitamin hatásvizsgálata. 19 éven át követtek 29 000 embert, akiknek a vérében mérték az alfa-tokoferol szintjét. Ezt használták arra, hogy az négyféle E-vitamin szintjét becsüljék. Itt tehát nem arról volt szó, hogy alfa-tokoferolt adtak, hanem a különféle táplálékokkal felvett négyféle E-vitamin variáns szintjét az egyik szintjével mérték. A 19 év során a vizsgálati személyek közül 13 000 halt meg. 
Akikben a legmagasabb volt az E-vitaminok szintje (amire a magas alfa-tokoferolból következtettek), szignifikánsan lecsökkent az összhalálozás. A részeredmények a következők voltak:
A prosztata rákos halálozás 32%-kal, az agyi trombózis 37%-kal, a vérzéses sztrók 35%-kal, a tüdőrák 21%-kal, a légúti betegségekből bekövetkező halálozás 42%-kal csökkent.

Az eredményeket kommentálva a kutatók megjegyezték, hogy szemben más korábbi vizsgálatokkal, ahol csak alfa-tokoferolt adtak az embereknek, ebben a vizsgálatban, akiknek magas volt az alfa-tokoferol szintje, azoknak a gamma-tokoferol szintje is magas volt. A kutatók kifejtették, hogy az önmagában szedett alfa-tokoferol kiüríti a szervezetből a gamma-tokoferolt és gátolja a K vitamin hatását.
Rengeteg vizsgálat igazolja, hogy a gamma-tokoferol szedése rendkívül fontos, különösen, ha az alfa-tokoferol szintje magas.

Az E-vitaminok

Az alfa-tokoferol közismerten nem csökkenti, hanem inkább növeli a rákkockázatot. Egy vizsgálatban dohányosok szedtek naponta 100 NE E-vitamint, amely 7%-al növelte meg a tüdőrákos esetek számát. A vizsgálatban alfa-tokoferolt adtak az embereknek.

Egy 2009-es tanulmány cáfolta, hogy az E vitamin és a szelén gátolná a prosztatarák kialakulását. Csakhogy a vizsgálatban megint csak alfa-tokoferolt használtak.

2004 augusztusában a JAMA-ban (Journal of American Medical Association) egy összefoglaló tanulmány jelent meg a gamma-tokoferol dicsőítéséről. A cikkben a szerzők részletesen megvitatták az alfa-tokoferollal kapcsolatos ellentmondásos eredményeket, és meggyőző bizonyítékokat idéztek arra, hogy a gamma-tokoferol az az E-vitamin variáns, amely képes a degeneratív betegségeket megelőzni. 
A JAMA tanulmány rámutatott arra, hogy a legtöbb klinikai vizsgálat, amely az E-vitamin betegségmegelőző hatását vizsgálta, alfa-tokoferolt alkalmazott. 
A cikkben körüljárták a gamma-tokoferol rákellenes hatásait is. A magas gamma-tokoferol szint gátolja a prosztatarák kialakulását, és a vastagbélrák kifejlődését. A gamma-tokoferolnak speciális rákellenes hatásai vannak, amelyekkel az alfa-tokoferol nem rendelkezik. 
Más lapokban is rendre jelentek meg olyan vizsgálatok, amelyek azt bizonyították, hogy a gamma-tokoferol sokkal hatásosabb, mint az alfa-tokoferol a rák megelőzésében. 
2004 januárjában a Free Radical Biology and Medicine-ben jelent meg egy tanulmány, amely a gamma-tokoferol kivételes biológiai aktivitását méltatta. A gamma-tokoferol a szerzők szerint gyulladásellenes és rákellenes hatással bír. Az epidemiológiai adatok szerint a gamma-tokoferol hatásosabban előzi meg a rákot és a szívbetegséget, mint az alfa-tokoferol. A kutatók a következő konklúziót vonták le:

"Roppant nagy a közegészségügyi jelentése annak, hogy miközben az alfa-tokoferol étrend kiegészítőként való előírása és fogyasztása igen népszerű, aközben ez az E-vitamin variáns kiüríti a szervezetből a gamma-tokoferolt".

Egy európai vizsgálatban azt elemezték, miért halnak meg a Litván férfiak négyszer gyakrabban a svéd férfiakhoz képest szívbetegségben, mikor az LDL szintjük fele akkora, mint a svédeké. Mivel a koleszterin az égvilágon semmit nem jelent, ezen valójában így utólag nincs mit csodálkozni. Ami a meglepő volt a vizsgálatban, hogy a litván férfiakban fele akkor volt csak a gamma-tokoferol szint, mint a svéd férfiakban.

Egy amerikai vizsgálatban a gamma-tokoferol szignifikánsan lecsökkentette a mellrákkal kezelt nők halálozási kockázatát.

Egy vizsgálatban 90-100 éves embereket hasonlítottak össze fiatalabb korban elhunytakkal. 50 vérből mérhető biokémiai paramétert mértek, s ezek közül egyedül az E-vitamin szintjében találtak különbséget: a 90-100 évesekben ez kiugróan magas volt.

Az amerikai rák társaság vizsgálat szerint majdnem egymillió ember adatai alapján az derült ki, hogy akik legalább 10 éven át szedtek E-vitamint, azoknál 40%-kal lecsökkent a hólyagrák kockázata.

Aki a patikákban forgalmazott E-vitamint vásárolja, az alfa-tokoferolt vásárol E-vitamin felirattal. Ugyanígy jár az is, aki mesterséges E-vitamint vesz.

Szintetikus kontra természetes vitamin

Mivel a mesterséges E vitamin sokkal olcsóbb, ezt előszeretettel alkalmazzák a tudományos vizsgálatokban. Az idézett John Hopkins elemzésben a vizsgálatok többségében szintetikus E vitamint használtak. A szintetikus E-vitaminok közé 8 hasonló vegyület tartozik, melyek közül csak egy fordul elő a természetben. Így a szintetikus (kőolajból előállított) E-vitamin variáson biológiai hasznosulása és hatása teljesen tisztázatlan. 
A természetes E-vitamin négy összetevőből áll. Alfa, béta, delta és gamma-tokoferolból. Az alfa-tokoferol a leggyakoribb és ezt szokták étrend kiegészítőként árusítani. Szinte napjainkig, senki nem gondolta, hogy az egyes e-vitamin variánsok közt különbség lehet hatásban.

Az utóbbi években a gamma-tokoferol került a figyelem középpontjába gyulladás és rákellenes hatása miatt. Az is ismertté vált, hogy az alfa-tokoferol csökkenti a szervezet gamma-tokoferol szintjét.

E-vitamin hiány

Az American Journal of Clinical Nutrition 2006 novemberében egy szerkesztői írásában arra mutatott rá, hogy az amerikai férfiak és nők 93-96%-a még annyi E-vitamint sem szed, mint a kormányzati ajánlás, azaz napi 12 mg (18 NE). A hatásos dózis kb. 400 NE. A magyar emberek valószínűleg hasonlóan állnak e kérdésben, vagyis súlyos E-vitamin hiány áll fenn, vagy akik szednek is szorgalmasan E-vitamint, azok valójában általában alfa-tokoferolt szednek. Vagy nem szednek egyáltalán és nem is tervezik, mert "olvasták az újságban", hogy az E-vitamin veszélyes gyilkos.

NUTRILITE Lecitin E 110 db rágható tabletta 8400 ft

lecitint és E-vitamint tartalmazó rágható étrendkiegészítő. Ez a termék a természetes eredetű E-vitamin és a lecitin kiváló kombinációja. Az E-vitamin antioxidáns, míg a lecitin a zsírtartalmú anyagok természetes emulgeálószere. A kellemes ízű rágótablettákat mézzel édesítették, és természetes juhardióval ízesítették. Az E-vitamin segít megvédeni a szervezetet a szabad gyökök képződésétől.

Tápérték-információk

  • Cukorbetegek is fogyaszthatják (szénhidrát- és kalóriatartalma elhanyagolható)
  • Gluténmentes
  • A Nutrilite E-vitamin (mint zsírban oldható vitamin) antioxidáns védelmet biztosít
  • Szójababból származó természetes lecitint és növényi olajból kivont E-vitamint tartalmaz
  • Rágható, így gyermekek és azok a felnőttek is fogyaszthatják, akiknek nehezére esik lenyelni tablettát
  • Mézédesítéssel, természetes juhardió-ízesítéssel készül
  • Nem tartalmaz mesterséges édesítőszert, színezéket, aromát vagy tartósítószert

Naponta 1 rágható tabletta étkezés közben.

Kiknek ajánljuk:

  • Azoknak, akik nem fogyasztanak rendszeresen elegendő E-vitamint tartalmazó ételt, például növényi olajat, dióféléket, magvakat, búzacsírát és szójababot (vagy nincs idejük rá, illetve nem szeretik ezeket az ételeket).
  • Azoknak, akik például stresszes életet élnek, vagy erősen szennyezett területen laknak, hiszen az E-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.
  • Bárkinek, aki szeretné táplálkozását kiegészíteni anélkül, hogy mesterséges aromákat, színezékeket vagy tartósítószereket fogyasztana.

Figyelem!
Gyermekek elől zárjuk el! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot. Ne lépje túl a javasolt adagolást! Szorosan zárja le a dobozt! Hűvös, száraz helyen tárolja!

 

Adja le rendelését e-mailben!

kozmetikusajanlo@gmail.com

 

 

Nutrilite vitamin,nutrilite táplálékkiegészítő, nutrilite sportolóknak,nutrilite az egészségért

More info
Image gallery
contact
Phone: +7 495 287-42-34 Email: info@ucoz.com
CHARLES S. ANDREWS
3139 Brownton Road
Long Community, MS 38915
Location in google Maps