Az arcápolók és színes kozmetikumok presztízs márkái összehasonlításában az Artistry a világon az első 5 legmagasabb értékesítési mutatóval rendelkező márka között foglal helyet.

Az Artistry márka megalkotásakor mindössze eg ycélunk volt: hogy minden nőt segítsünk saját különleges szépségének megvalósításában. A márka fejlesztésekor az volt az elképzelésünk, hogy minden nő - legyen szó bárkiről, éljen a világ bármely részén - megmutathassa a világnak azt a szépséget, amely egész lényéből sugárzik.

Az egész világot behálózó, több mint 500 főt számláló, tudósokból, mérnökökből és bőrgyógyászokból álló csapatunknak, élen járó kutatási módszereinknek és 89 kutató-fejlesztő bázisunknak köszönhetően világszerte elismerik vezető pozíciónkat a bőrápolás tudományában és az amerikai bőrkutatás, valamint az összehasonlító bőrkutatás területén, hiszen mélyrehatóan ismerjük a különböző bőrtípusok sajátos szükségleteit.

Az Artistry termékek már több, mint 35 éve kiemelkedő színvonalú technológiai háttérre alapozva teszik bőrét ragyogóan széppé, és az évek során megőrzik ragyogását.

A rendszerünk egyszerű - bízunk abban, hogy a látható eredmények minden várakozását felülmúlják.

Artistry kozmetikumok

 

 

Különleges technológia

 
Artistry Hidrolipid mátrix

 
Az artistry Hidrolipid Mátrix a legmodernebb, az Egyesült Államokban szabadalmaztatott hidratáló technológia, amely ötvözi a nedvesítőanyagok hatékonyságát és a lipidekkel kapcsolatos legújabb technológiákat.
 
Hogyan működik?
Segít helyreállítani az arc korábbi, fiatalos megjelenését azáltal, hogy megnöveli a bőr nedvességtartalmát és nedvességzáró réteget képezve megakadályozza a bőr víztartalmának további csökkenését.
 
Mit tartalmaz?
Két kulcsfontosságú összetett hatóanyagot tartalmaz. A nedvesítőanyagok belülről növelik a bőr nedvességtartalmát, míg a speciális lipidek segítenek fenntartani a lehető legmagasabb nedvességszintet és megvédik bőrét a káros környezeti hatásoktól.
 
Hol található meg?
Minden Artistry essentials termékben.
 
 
 

Hatóanyagok

 
Nutrilite által termesztett hatóanyagok


       A Nutrilite az egyetlen olyan világszerte forgalmazott vitamin- és ásványianyag-márka, amely saját hitelesített organikus farmjain termeszti, takarítja be és dolgozza fel a felhasznált növényeket. 

Annak a célnak az egyre fontosabbá válása, hogy mi termesszük a legjobb minőségű növényeket, hozzájárult ahhoz, hogy képesek voltunk létrehozni az iparág egyik legnagyobb kiterjedésű organikus farmját. A rovarirtó és növényvédő szerek, műtrágyák használata helyett hagyjuk, hogy a természet végezze szokásos munkáját. A Nutrilite termékek előállításához használt bio-termelési módszerek többe kerülnek és munkaigényesebbek, mint a megszokott árutermelő gazdálkodás bevett eljárásai, így előnyösen hatnak bizonyos Artistry termékek összetevőire.

Acerolacseresznye-kivonat 

Az acerola vagy barbadoszi cseresznye (Malpighia glabra, cereso, escobillo, health tree, Puerto Rican cherry) citrusféle, csupán formája és színe miatt nevezik cseresznyének. Mintegy öt méter magasra megnövő, lombhullató fa, amely nagy mennyiségű, 1-2 cm átmérőjű, éretten világító narancsvörös vagy sötétvörös csonthéjas, alma alakú gyümölcsöt terem. 
Az egyik leggazdagabb természetes C-vitamin forrás. Ha öregedés elleni szert kívánunk magunknak vásárolni, az egyik legfontosabb összetevő, amelyet a krémben keresnünk kell, a C-vitamin. Rendkívül fontos szerepet játszik a kollagén újratermelésében, amely a bőr tartószerkezeteként működik. Megfelelő mennyiségű C-vitamin hiányában a kollagén újratermelődése megszakad, így bőrproblémák alakulhatnak ki. A C-vitamin ezen felül értékes antioxidáns. Mivel az aszkorbinsav vízben oldódik, a sejteken belül és kívül is hozzájárul a szabad gyökök okozta kár felszámolásához. 

Szőlőmag-kivonat
Erőteljes antioxidáns

A szőlőmag-kivonat oxidációt megakadályozó szerek egész során tartalmazza, így segít felvenni a szabad gyökök elleni harcot, amelyek károsítják a kollagént és az elasztint. Az elasztinnak a bőr rugalmasságát köszönhetjük. Ha az elasztint szabad gyökök károsítják, bőrünk megereszkedik, vonalak és ráncok jelennek meg rajta.

Cardolipin
Elismerten kulcsfontosságú energetizáló összetevő, amely közreműködik a bőr öregedése látható jeleivel szembeni harcban, a külső és a belső jelekkel szemben egyaránt.

Hidrolipid mátrix
Artistry HIdrolipid mátrix a legmodernebb, az Egyesült Államokban szabadalmaztatott hidratáló technológia, amely ötvözi a nedvesítő anyagok hatékonyságát és a lipidekkel kapcsolatos legújabb technológiákat.
Az Artistry hidrolipid mátrixban található lipidek egy svájci gyógyszergyárral való együttműködés eredményei- kizárólag az Artistry hidratáló készítményei tartalmazzák őket.


Nourish 3 komplex
Elősegíti a bőr egészséges megjelenését és biztosítja, hogy a bőr megfelelően táplált legyen.
A  Nourish 3 komplex természetes elemekkel gazdagítja a bőrt, természetes olajok kivonatának egyedülálló kombinációját alkalmazva, amelyet a bőr egészséges megjelenése érdekében alkottak meg.
Mit tartalmaz?
Indiai fügét, rizskorpát és parlagi ligetszépét, melyekről közismert, hogy kiegyenlítik és optimalizálják a hidratációt, megteremtik a bőr nedvesség-egyensúlyát.
Hogyan működik?
A  Nourish 3 komplex 3 lépésben hat.
Először a bőrt nedvességgel látja el és hatásos nedvességgátat hoz létre, amely megakadályozza a bőr további nedvességvesztését; ez a nedvességgát a Hidrolipid mátrix. Ezáltal helyreállítja a korábbi,fiatalosabb megjelenésű bőrt.
Másodszor természetes módon kiegyenlíti a bőr nedvességtartalmát az olyan növényekben található fitokemikáliákkal, mint az indiai füge, amely képes megélni a legkedvezőtlenebb és legzordabb körülmények között is. 
Végül optimalizálja a bőrt azáltal, hogy ellátja eszenciális zsírsavakkal. Ezeket az eszenciális zsírsavakat a chiában, a borágófűből, a rizskorpából és a kukui dióból nyerik ki. Helyreállítják a bőr nedvességgátját, a bőr sima és puha tapintású lesz. 
 
Tri-Balance komplex
Forradalmi zsírszabályozó technológia, amely közreműködik a bőr fénylésének csökkentésében, és egyensúlyban a bőr zsír-, illetve nedvességszintjét.
Ez a hatóanyag-együttes indiai fügét, acerola-cseresznyét, kakaduszilvát és gyömbért tartalmaz, melyek kiegyenlítik a bőr a bőr felszíni zsírosságát.
 
DERMA CELL EXCHANGE
Egyedülálló sejtkommunikációs technológia akortalan szépség jegyében.
 

 

 

egészség,szépség,vitamin,táplálékkiegészítő,hosszú élet,multivitamin,bio,öko,natúr,alga,bioflavonidok,
terhes vitamin,természetes alapanyagú,házi kenyér,kenyérsütés,süssünk kenyeret,süssünk otthon,
zöldség,gyümölcs,c-vitamin,halolaj,organikus farm,organikus összetevők,bio-termelés,
acerola cseresznye,vitamin forrás,szőlőmyag kivonat,szabad gyökök,

120éves,aggastyán,elixír,szérum,fiatalság,öreg,fiatal,fiatalodik,
helyes táplálkozás,alultáplált,hízás,fogyás,testsúlycsökkentés,sport,testmozgás,gerinctorna,jóga,arctorna,
természetes halál,géntechnológia,jövő kutatás,jövő orvoslás,utópia,első ezeréves ember,élet meghosszabbítása,

natúr kozmetikum,biokozmetikum,természetes kozmetikum,Magyarország,Nutrilite,Artistry,beautycycle,hidratáló,
bőr öregedése,lipidek,egészséges bőr,problémás bőr,pattanásos bőr,sima bőr,puha bőr,zsír szabályozás,bőrgyógyász,
amway,

More info
Image gallery
contact
Phone: +7 495 287-42-34 Email: info@ucoz.com
CHARLES S. ANDREWS
3139 Brownton Road
Long Community, MS 38915
Location in google Maps